Bemutatkozás

Budapesten élek feleségemmel Sárközi Évi festőművésszel és gyermekeinkkel.

Vendéglátóipari szakközépiskolát végeztem, bár igazából fotográfus szerettem volna lenni, mert a vizualitás mindig is fontos volt számomra. Ezért nem véletlen, hogy az ételek készítése során is színekben, látványban gondolkodom, legfőbb célom megmutatni a vendégeknek az ételek szépségét.

Édesanyámtól tanultam főzni, és a mai napig gyakran merítek ihletet a családi receptekből.
Pályám kezdetén egyszerű szakácsként éltem mindennapjaimat, majd egy szerencsés véletlennek köszönhetően 2006 őszén felvételt nyertem az Alabárdos étterembe. Itt találkoztam először a csúcsgasztronómia fogalmával. Ebben az időszakban kezdett Magyarországon kibontakozni egy új szemlélet a vendéglátás területén. Új technológiákat és alapanyagokat ismerhettem meg. Ezek a változások nagy hatással voltak rám: kitárult egy új világ. A két Michelin-csillagos portugáliai Vila Joya-ban eltöltött pár hét döbbentett rá, hogy szükség van hasonló vendéglátásra Magyarországon is.

2010-ben kaptam lehetőséget Horváth Tamástól és Kalocsai Zoltántól, hogy vezessem újonnan megnyíló éttermük, a Borkonyha konyháját. Rengeteg félelemmel és izgalommal vetettem bele magam életem első konyhafőnöki állásába. A nyitás óta eltelt idő alatt rengeteget változtam és alakultam. Megtanultam, miként is kell vezetni egy konyhát, inspirálni a csapatot és folyamatosan megújulni. Mindig is a kihívások tartottak lendületben így 2018 novemberében újabb éttermet nyitottam Textúra néven, melyben már tulajdonosként is jelen vagyok Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán mellett.

A művészet nem csak a gasztronómiában fontos számomra hanem a mindennapi életemben is , feleségemmel egy közös galéria megnyitásán dolgozunk ahol jelen lesz az ő művészete és természetesen az enyém is.
 

Étterem

BORKONYHA

A BORKONYHA nyitása több mint egy évtizedes álom volt. Bár szakmai utunk a Mágnáskert után kettévált a Bortársaság és a Bock Bisztró irányába, baráti és családi kötődésünk révén nem volt kérdés, ha lehetőségünk lesz közösen, nyitunk éttermet.

Működésében egy francia bisztró és egy mai magyar kortárs családi étterem ötvözeteként képzeljük el. A BORKONYHA név beszédes, alappilléreit a széles, rugalmas borkínálatban, a finom ételekben és a személyes, kötetlen kiszolgálásban látjuk.

A 200 féle túlnyomórészt magyar bor - egy hektáros gazdáktól a legismertebb borászokig - közül, 48 féle mindig pohárban kóstolható, ugyanakkor a helység egyik végében 1200 palack tárolására, érlelésére alkalmas, temperált borpolc található, ahonnan szaküzlet áron lehet vásárolni vagy éppen helyben meginni.

Konyhánk friss alapanyagokra, akár napi beszerzése és a táblára írt, hetente-kéthetente változó kínálatra épül. Mindehhez szakmai társra Sárközi Ákos chef személyében találtunk, aki a konyhatervezés kezdeti időszakától mellettünk állt. Számunkra sokat jelent gyakorlata, hitelessége, az Alabárdosban végzett munkája, a Hagyomány és Evolúció versenyeken elért remek eredményei, vagy éppen a portugál két Michelin csillagos Villa Joyában végzett stázsolása.

„Mi a konyhafilozófiám? Szeretnék egy ízekben gazdag konyhát vinni. Ha mégis valamilyen stílust kell meghatároznom, akkor azt mondanám, hogy „szabad”. Sok esetben az erdélyi konyha ízeiből szeretnék meríteni, de szívesen nyúlok más nemzet alapanyagaihoz, akár a spanyol, a francia vagy az olasz konyháról beszélünk. Szeretném a régi magyar konyha sokszínűségét, a mai szemlélet és konyhatechnológia felhasználásával megmutatni.”

Mi is úgy gondoljuk, hogy a puding próbája az evés, nézzen be hozzánk remélve, hogy törzsvendégünk lesz.


Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán
 

 

TEXTÚRA

A Textúra étterem nyitásának gondolata több éve érlelődött már bennünk. Szerettünk volna a Michelin csillagos Borkonyha mellett egy olyan éttermet, amely visszahozza azt a kötetlenséget és közvetlenséget, ami a nyitáskor jellemezte a helyet és a csapatot. A Textúra lesz terveink szerint az a hely, ahol a játékosság, kísérletezés és felfedezés a mindennapok része lehet.

Konyhánk hazai alapanyagokat használ és visszanyúl régi, hagyományos eljárásokhoz, mint az abálás, füstölés vagy a konfitálás, és ezt ötvözzük nemzetközi összetevőkkel és technikákkal. Az eredmény egy kísérletező konyha lesz, amit Sárközi Ákos üzlettársunk, a két éttermet vezető executive séf személye garantál.

Borválasztékunkat Juhász Krisztián sommelier válogatott magyar és külföldi borokkal, egyedi és organikus, természethű tételekkel teszi izgalmassá. Boraink többségét poharazva is kínáljuk.

A “Textúra” név kifejezi az étterem egész koncepcióját, Ákos tányérjain ugyanis mindig felfedezhető a játék az összetevők szerkezetével, állagával, a könnyedség és a spontaneitás. Szeretnénk a vendégek és az étterem kapcsolatában is több interakciót és közvetlenséget, akár olyan formában is, hogy az egyes fogások elkészítésének végső lépéseibe bevonjuk a vendégeket is.

A gasztronómia mellett a művészetek, a matematika és a fizika játékos találkozása a legjobb alapanyagokkal az asztalon, ez a Textúra.

Tamás Horváth, Zoltán Kalocsai and Ákos Sárközi

 

Kapcsolat
E-mail: akos.cook@gmail.com
Instagram:
Facebook:
H-1051 BUDAPEST, SAS UTCA 3.
Asztalfoglalását az alábbi előrhetőségeken várjuk: +3612660835 | borkonyha@borkonyha.hu
H-1051 BUDAPEST, SAS UTCA 6.
Asztalfoglalását az alábbi elérhetőségeken várjuk: +36 1 617 94 95 | textura@texturaetterem.hu